Ben Stiller: Zelenszkij a hősöm
A színész szerint Ukrajna nyugati részén az emberek már próbálják normálisan élni az életüket, azonban ahogy haladtak kelet felé, már látni lehetett a háború nyomait.
A színész szerint Ukrajna nyugati részén az emberek már próbálják normálisan élni az életüket, azonban ahogy haladtak kelet felé, már látni lehetett a háború nyomait.
Több téma is szóba került a magyar kormányfő és az ukrán elnök között.
A kézenfekvő megoldás helyett marad a kínálati szűkület és az árak további robogása.
A brit hírszerzés megerősítette, hogy az ukrán erők megsemmisítették egy hajót, ami a Kígyó-szigetre tartott.
És azokat a rendszereszközöket sem, amikhez normál esetben az orosz felhasználóknak is hozzá kellene férniük. A Microsoft egyelőre semmit sem közölt a témában.
Néhány éve két színész találkozója lett volna ez, most azonban Ben Stiller az ENSZ menekültügyi jószolgálati nagyköveteként ment el Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz.
Az oroszok Szeverodonyecknél nyomulnak előre, Ukrajna más keleti részein súlyos veszteségeket szenvedtek. Eközben arról folynak tárgyalások, miként lehetne az ukrán gabonaszállítmányt kiengedni a tengerre, hogy ne legyen akkora élelmiszerválság. Volodimir Zelenszkij felhívta Orbán Viktort. Folyamatosan frissülő hírfolyamunkban követjük a háború keddi eseményeit.
Persze a texasi aszály sem segített az ellátási válságon.
A Kreml szerint az amerikaiakra nem vonatkoznak a genfi konvenciók, Oroszország a litván kereskedelmi korlátozást „nyíltan ellenséges” tevékenységként értékeli.
A német kancellár szerint az orosz elnök fél attól, hogy a demokrácia szikrája átterjedhet az országára.
Az orosz médiában hétfő délután kezdtek keringeni olyan képek, amin az elfogott két férfi látható, illetve olyan videóanyagot is látni, amin egyikük az RT orosz állami hírportálnak nyilatkozik.
Az emberek munkába állítása ugyanakkor nehézségekbe ütközhet az adminisztratív akadályok miatt.
A festményt Balla Zsolt fotóriporter egy, az ukrajnai háború kitörése utáni napokban készített képe alapján álmodták falra az alkotói.
Két év alatt több mint 51 millió tonnával kevesebbet termelnek majd világszerte.
A volt orosz oligarcha szerint téves elképzelés, hogy területi engedmények árán ki kell egyezni Moszkvával. Putyin ugyanis, ahogy Hodorkovszkij a Financial Timesban fogalmaz, gengszter, aki csak azért indított háborút, hogy javítson hazai népszerűségén. És ha próbálják megbékíteni, azt ő a gyengeség jelének tekinti.
Az orosz külügy szerint a litvánok nemzetközi jogot sértenek azzal, hogy nem engedik be az exklávéba az Európai Unió által szankcionált termékeket.
Képtelenek teljes légi fölényt kivívni, kockázatkerülők, és valószínűleg az egyik legfőbb okai annak, hogy az orosz sikerek eddig csak nagyon korlátozottak Ukrajnában – olvasható az elemzésben.
A volt orosz állam- és kormányfő a lehető legfagyosabbnak titulálta a két ország viszonyát.
Több millió tonna ukrán szemestermény nem tud kijutni az országból a háború miatt, ez élelmezési válság felé sodorja a világot.
Az orosz újságíró azt szeretné, ha akciója példát mutatna másoknak is, hogy árverezzék el értékes tárgyaikat az ukránok megsegítésére.